Már megint mi ez?
Párbeszéd és megbékélés
Már megint mi ez? Ezt már véképp nem tudom elfogadni! Nem hiszem el! Még hogy a hangok teremtenek? A hangrezgések. Ugyan már! Neked mindig van valami ami súrolja a normális határokat. Először az energiák, azt még valahogy elfogadom. Aztán a fény, meg mit tudom én, aztán az a Grabovoj a számokkal. Most meg ez. Méghogy a hangok teremtenek bármit is!
Csak hallgatom őt és nézek rá. Megszólalni nem akarok, mert annyira nagy benne az ellenállás, hogy minden szavam csak olaj lenne a tűzre. De egyre csak hergeli magát, egyre hangosabban beszél, az indulatok meg csak nőnek.
-Bocsáss meg, hogy megmutattam!- mondom halkan. Nem gondoltam, hogy ennyire elfogadhatatlan neked ez. Nem kell hinned benne, Isten őrizz! Felejtsd el!
Nem ijedt vagyok, nem azért kérek bocsánatot. Magabiztos vagyok és határozott is, de ellenállás és meggyőzni akarás nélkül beszélek.
Meghökken, de nem tudja azonnal abbahagyni. Még folytatja. Egyre jobban belemerül a hangok elleni hadjáratba.
-Ne haragudj, hogy megmutattam ezt! Nem gondoltam, hogy ez lesz. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit! Komolyan! Felejtsd el az egészet, kérlek!-mondom.
Mosolygok és halkan beszélek. Még egy sajnálomot is hozzá teszek.
Látom az arcán megjelenő értetlenséget. Mi ez a bocsánat kérés? De elhallgat. Nem vitatkozik tovább. Fújtat még párat, aztán másról kezdünk beszélni.
Megölelem őszintén. Szeretettel. Mert emlékszem régi önmagamra, amikor még én is értetlenül álltam ezek előtt a dolgok előtt. És iszonyú nagy dühöt éreztem, hogy ilyen tudománytalan maszlaggal akarják tömni a fejemet. Mert ki hallott már ilyet? És sarokba dobtam a Vörös oroszlánt, mert idegesítő és érthetetlen volt. Ezt tartják akkora könyvnek?
Aztán sok év alatt világossá váltak azok a dolgok, amiket zsigerből elhárítottam és érteni kezdtem őket. Az előbbi könyv tizenöt évnyi porosodás után kedvencem lett és napok alatt felfaltam az egészet. És élveztem, megértettem, sőt azt is amit még csak most tanultam belőle.
De ez nem öt perc alatt ment végbe bennem sem. És örülök neki, hogy nem bólogatott szó nélkül arra amivel meg akartam ismertetni. Boldogan adok neki időt a spiritualitáshoz. Mindenki a saját ritmusában fejlődik, halad előre. Ráadásul időnként megpihenünk egy szinten, és csak később ugrunk egy magasabb szintre. Ahogy a templomok lépcsői visznek egyre feljebb és feljebb Bali hindu templomaiban, egészen a kettéhasított kapuig, ahol megvilágosodik minden.
