Meditáció közben szaladnak a gondolataim. Az baj?
Gyakran elhangzik ez a mondat a meditációs körben, különösen azoktól, akik nemrég kezdtek meditálni.
Természetesen nem baj, mert ez is egy tanulási folyamat. A meditáció pont arról szól, hogy nem agyalok azon, hogy jól csinálom-e. Csak csinálom. Aztán majd megtanulom, mert ez is egy olyan képességem, ami velem született mint a légzés vagy a szívműködés, az alvás. Már igazából tudom hogyan kell csinálni, csak eddig tudatosan nem végeztem. Hagyom a testemet és az elmémet, hogy magától csinálja.
A testünket könnyebb ellazítani, mert ha elfáradunk, akkor is lepihenünk és a lazítást már régóta megegtanultuk használni. De amikor akarattal szeretnénk, akkor egy kicsit macerásabb. Sokat segít, ha elménket kicsit eltereljük valami másra, például a légzésünkre. Figyeljük, ahogy beszívjuk és kifújjuk a levegőt. Figyelmünket a levegő útjára tereljük, közben a testünk izmai könnyebben ellazulnak.
Az elménk ellazítása kicsit más. Ugyanis 4-5 éves kortól kezdve folyamatosan gondolkodásra használjuk. Mindig, amikor ébren vagyunk. Meditáció közben az elménk lecsendesedik ha elég hosszú ideig ebben az állapotban vagyunk, de még akkor is sokáig beugranak képek, amiről az elmének eszébe jut valami és tovább fűzi. Amire a test ellazul, a homlokunkon a két szemünk közötti ránc elsimul, addigra az elme is lazulni kezd, a légzés lassul és felületesebbé válik.
Azok az iskolák, amik az ellazulás mellett az energiagyűjtést is tanítják, pl. csikung, ott kicsit gyorsabban tudnak haladni, mert a magasabb energiaszint eleve nyugodtabbá teszi az elmét. Azt szokták mondani, hogy a magas energia szintű emberek nyugodtabbak és mosolygósabbak energiaszegény társaiknál.
Segíthetjük az ellazulást zenével, illatokkal. Ilyenkor egy tanulási folyamat jön létre, amikor az elme ezekhez kapcsolja a megnyugvás állapotát és hamarabb a meditációs állapotba kerülünk.
A legfontosabb tehát, hogy csak gyakorolj! Ne hagyd abba a gyakorlást! Csodás dolgokat élhetsz meg általa! Sok sikert kívánok!

