A ruhám a lelkiállapotom aktuális tükre?
Minap, egy ismert, divattal foglalkozó oldalon találkoztam egy idézettel, ami arról szólt, hogyan öltözködik az a nő, aki nem érzi jól magát a bőrében. Azt írta, hogy ilyenkor a nőies vonalak a ruhákon idegenné válnak a számára. Vagy elbújtatja a testét a ruhában, hogy ne is lássák, vagy túlzottan hangsúlyozza, szinte kipakolja, mutogatja a világnak.
Természetesen sok minden lehet az életünkben, amitől nem érezzük magunkat jól. Sok minden miatt rejtegetjük magunkat. Vagy éppenséggel úgy érezzük, csak úgy vesznek észre bennünket, ha sokkal többet megmutatunk a testünkből, miközben azt amilyenek vagyunk igazából, nem merjük megmutatni senkinek.
Ha megnézzük a ruhát, amibe ma öltöztünk, elég pontos képet kapunk a helyzetről. Melyik irányban billentünk ki a hőn vágyott egyensúlyból?
Persze mondhatjuk, hogy éppen ez a praktikus viselet, ez kényelmes, nem koszolódik könnyen, ebben mozgok kényelmesen. De mögötte mindig érdemes meglátni a lélek üzenetét is. Most éppen ezzel üzenek a külvilágnak. Eltakarom a vonalaimat, vagy kihangsúlyozom, és a mély dekoltázzsal és egyebekkel üzenem, hogy vegyetek már észre!
Amikor egyensúlyban vagyok magammal, nincs szükségem arra, hogy takargassam magam, sem arra, hogy felhívjam a figyelmet magamra. Olyankor pontosan érzem, hogy milyen ruha mutatja meg a kellő mértékben bennem a nőt. Mert meg merem mutatni és örömömet is lelem benne. A visszafogott elegancia, ami ugyanúgy lehet fiatalos és a divatot követő, mint klasszikus, mutatja, hogy a helyemen vagyok. Önmagamat adom és jól érzem magam a bőrömben.
A színek, amik illenek a hajam, a bőröm, a szemem színéhez és a hangulatomhoz, ugyan olyan árulkodók a lelkemről. A harmónia keresése, a színekben és a formákban, divat és stílus irányzatokban, önismereti lehetőség is a számunkra. Egyben önmagunk fejlesztésének, lelkünk felszabadításának lehetősége is. Mert amennyire olvashatunk a külső megjelenésből, ítélkezés nélkül, annyira segítjük vele a kívánt átalakulásokat is.
Ha tetszeni akarunk magunknak és szeretnénk, hogy a férfi is ugyan ezt lássa, amikor megpillant bennünket, akkor ez az egyensúly a zsinórmérték. A férfiak ugyanis a szemüknek hisznek és a látvány alapján ítélik meg azt akit látnak. Nem dolguk, hogy tovább gondolják. Elégnek gondolják a látványt, hogy eldöntsék kivel állnak szemben. Olcsó, könnyen kapható, vagy rejtőzködő, vagy nem fiatalos, vagy éppen attól csinos, hogy nincs rajta semmi hivalkodó. Ezt ők mind, egy pillantás alatt eldöntik. És csak ezután van kedvük a szemünkbe is nézni, hogy megfogja-e őket, vagy nem.
Viszont, ha magunkat adjuk, nem érhet bennünket meglepetés.