„Ha jó úton jársz, akkor ennek nagyon egyszerű jelei vannak: a feszültség egyre inkább eltűnik belőled, egyre higgadtabb, egyre nyugodtabb leszel, olyan dolgokban látod meg a szépséget, amikről azelőtt sosem gondoltad volna….. Nem problémának érzed az életet, hanem ajándéknak, áldásnak és kegynek.
Ha rossz úton jársz, akkor ennek pont az ellenkezője fog történni.”
Idejét sem tudom, mióta van ez a könyv a könyvespolcomon. A boltban megfogta a tekintetemet azonnal, aztán pár átlapozás után felkerült a polcra. Nemrégiben újra előkerült. De most rá is jöttem azonnal, miért nem olvastam eddig.
Az elmúlt évek alatt sok változás történt, elsősorban bennem, belül, egy befelé vezető út során. Szükség volt ehhez mindarra, ami kívül, a külső világban és ami belül, a belső világomban történt ez alatt az idő alatt. Volt tudatos tanulás, volt sok meditáció, önmagam megismerése, és mindennek a tudatosba emelésére tett kísérletek sora. Több-kevesebb sikerrel, botladozással, de mindenképpen átalakulással. Sok elmélkedéssel, a dolgok megértésével. Mert, pontosan, ahogy egy jól sikerült hangtál meditáció után, amikor alaposan kitágult tudattal maradtam még és nem akartam ebből kilépni,akkor mondta a tanítóm: Amennyit felfelé nézel, annyit kell lefelé is nézned! Különben felbomlik az egyensúly. Vagy beleragadsz az anyagba, vagy elszállsz, elveszted a földi élet alapjait. Egyik sem jó út.
Aztán, ahogy ezen az úton telik az idő, egyre több minden kezd érthetővé válni. És összeáll a kép, a világról, magamról, arról ahogy a dolgok a maguk valóságában léteznek. Letisztul a kép. Mikor elkezdtem nemrég olvasni ezt a könyvet, jó érzés volt a felismerés, hogy nagyon sok mindenben teljesen ugyanarra a következtetésre jutottam, megértettem, megtanították nekem, amiről ebben a könyvben olvastam. Mert csak az tekinthető igazságnak, valóságosnak, amit egymástól függetlenül, ismeretlen emberek igazságként megélnek. Természetesen ad sok letisztult gondolatot, tanítást. Nagyon nagy tudásából fontos ismereteket. Szép összefoglalókat. Ezért jött el az ideje épp most annak, hogy ezt a könyvet olvassam. Ajánlom szeretettel Neked is!
A könyv pedig nem más, mint: Osho: Az élet misztériumai

